Pléhkrisztus – 2. rész

Az elveszett virág című festmény, Balogh Ildikó munkája.

A szakaszvezető parancsára a határőrök abbahagyták a tüzelést, majd visszafordulva parancsnokuk elé siettek. Mindketten újoncok voltak, akik még éles helyzetben nem sütötték el fegyvereiket. Egyszerű parasztfiúk Mátészalkáról, a szakaszvezető meg ózdi. Ő már többet próbált, de neki is torkában dobogott a szíve. Nem szívesen adta ki a tűzparancsot, ám ha nem így jár el, hadbíróságon is végezhette volna...

Pléhkrisztus – 1. rész

Vándorúton című festmény Balogh Ildikó festőművésztől.

1957 telén, a nyugati határszélen egy csoport menekülő próbál átjutni Ausztriába. Útjukat egy magányos madárijesztő és egy útszéli pléhkrisztus szegélyezi. - Megrendítő történet a forradalom utáni időszakról, szabadságról és emberségről.

Amikor a régi Skoda 105-ös több áramot termelt, mint a mai csúcstechnika

Piros Skoda 105-ös egy vidéki út szélén, a hátsó motortérből gőz száll fel, a sofőr a fejét fogja.

Csak úgy faltuk a kilométereket, egyedül csak a Forte gyár vegyszerszaga zavart Vácnál, ami sehogy sem akart távozni a kocsiból, hiába szellőztettem. Az még inkább furcsa volt, hogy még Besztercebányánál is csípte a szemem, szidtam is az átkozott környezetszennyezőket. Aztán az Alacsony-Tátra közepénél halovány gőzfelhő kezdett beborítani minket, és hát igen, nem a Forte gyár volt a bűnös...

Letartóztatták Matolcsy Györgyöt – de mi történt a 266 milliárddal?

Asztalra halmozott pénzkötegek egy nagyító alatt, AI-al készített illusztráció.

Egy hónapra elrendelték a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének letartóztatását október 23-án. Az ügy hátterében a jegybanki alapítványoknak juttatott több mint 266 milliárd forintnyi közpénz jelentős részének elvesztése, valamint a vagyonkezelés körüli visszaélések gyanúja áll. De hogyan került ez a vagyon alapítványokhoz, és pontosan mivel gyanúsítják Matolcsyt?