Megmentő vagy Antikrisztus-e az AI? – Az egyház értelmez

Egy katolikus pap egy gyertyafényes templomi könyvtárban ül, és egy mesterséges intelligenciát jelképező, kék fényben világító laptopképernyőt figyel.

Tegnap a Kossuth Rádió katolikus műsorában sugározták az Antoine Vidalin atyával készített interjút, amelyben a francia katolikus pap, filozófus és teológus sötét képet festett a mesterséges intelligencia terjedéséről, szerepéről és hatásáról. Összességében a marxista materializmusnál is veszélyesebbnek ítélte meg az MI-t, már ami az egyházat, az emberi lelket és általában az emberi társadalmat illeti.

A halottak napján az élőket se feledd! – Hogyan segíts, ha valakit túlságosan megvisel az emlékezés?

Két ember vigasztalóan fogja egymás kezét egy őszi temetőben, a háttérben égő mécsesekkel és virágokkal.

Különös az emberi természet. Mert miközben halottak napján virágokkal és látogatásokkal biztosítjuk figyelmünkről és szeretetünkről a holtakat, hajlamosak vagyunk elfeledkezni az élőkről. Azokról a hozzátartozóinkról vagy barátainkról, akiknek a szívét talán még a nálunkénál is nagyobb erővel facsarja össze az emlékezés. Pedig ezen a napon az ő életükben is ott kellene lennünk, hogy kapaszkodót nyújthassunk a felkavarodott gyász rohamainak elviselésében.

A polkorrekt dekadencia viadala a lelkiismerettel egy fergeteges svéd vígjátékban – A vihar

Oscar Wilde alakját idéző, viktoriánus öltözetű férfi egy havas, téli tájban.

Képzeljünk el egy sikeres, extravagáns üzletemberekkel teli luxuspanziót a kietlen vidéken, a hóvihar által egyetlen éjszakára teljesen elvágva a külvilágtól. A vihar című svéd vígjáték alapszituációja eleve ígéretes, ebből bármit ki lehetett volna hozni, társadalmi drámát, romantikus történetet vagy akár horrort. A Netflix új egész estés filmjében Josephine Bornebusch rendező, forgatókönyvíró azonban más utat választott: visszanyúlt a legkiválóbb skandináv vígjátékok hagyományához.