A hétköznapi szadizmus kifejezés nem olyan embereket takar, akik titokban élve boncolnak kutyákat a lakásuk mélyén, hanem azokat, akikből legalább egyet biztosan te is ismersz a környezetedben. Akik örömmel, élvezettel találják meg a többiek gyenge pontját, és attól érzik jobban magukat, ha ezt a pontot kipécézve beletaposnak a másik érzéseibe.
Most persze felkiálthatnánk, hogy „igen, a rosszindulatú emberekről beszélünk!”, az érdekesség azonban, hogy a rosszindulat és a hétköznapi szadizmus nem ugyanaz. A rosszindulatú ember sokféle személyes okból akarhat neked ártani, például haragból, irigységből, bosszúvágyból, vagy valamilyen előny elérése folytán. A hétköznapi szadizmus művelőinek azonban semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy rosszabbul érezd magad. Egyszerűen azért csinálják, mert a te dühöd, fájdalmad, megbántottságod átmenetileg jutalomérzést generál az agyukban.
Az ilyen emberek a kellemetlen, bántó beszólásokat gyakran rejtik a humor álarca mögé. Fontos azonban megkülönböztetni a rosszul sikerült, de ártalmatlan ugratást és a szándékos froclizást, ami egyértelműen a te felidegesítésedre irányul. Amikor valaki előszeretettel hozza szóba és emeli ki a másik testi vagy képességbeli hiányosságait, vagy kárörvendően nevetve ismételget olyan dolgokat, amitől a másik láthatóan kínosan érzi magát – és ezt nemcsak egy bizonyos személlyel, hanem sokakkal szemben teszi –, akkor bizony a fenti jelenségről beszélhetünk.
A hétköznapi szadizmus jelensége az online világban még inkább teret kap, hiszen itt az emberek bátrabban engednek a kellemetlenebb személyiségvonásaiknak, és az ismeretlenség mögé bújva gátlástalanul kiélik mások bántásának minden örömét.
És hogy miért csinálják újra meg újra? A témában végzett kutatások arra utalnak, hogy az ebből szerzett örömérzet nem tartós, az egyénnek tehát meg kell ismételnie a viselkedését ahhoz, hogy újra és megélje a jutalom érzését.
Mit tegyünk, ha egy ilyen ember célkeresztjébe kerülünk?
Mivel a szemmel látható dühünk, megbántottságunk vagy sértettségünk nagy eséllyel csak olaj a tűzre, ezért mindenképpen érdemes rövidre zárni a kommunikációt. Online felületen bátran alkalmazhatjuk a törlést vagy a tiltást. Ez ilyenkor egyáltalán nem „gyávaság”, nem a konfrontáció előli menekülés részünkről, hanem pusztán jogos határhúzás.
Személyes kommunikáció esetén viszont mindenképpen érdemes egy rövid, ám határozott mondattal gátat szabni a folytatásnak. Például ezzel:
„Hajlandó vagyok veled beszélgetni, de csak akkor, ha tisztelettel nyilvánulsz meg felém.”
A humorba ágyazott bántásoknál mondhatjuk:
„Én ezt nem találom viccesnek, ezért nem szeretném, hogy többször megismételd.”
Egy ilyen helyzetben semmiképpen sem az a cél, hogy meggyőzzük a másikat arról, mennyire bántó, amit mondott. És azt sem érdemes hosszan ecsetelni, hogy ez milyen érzéseket generált bennünk. Valójában még azt sem muszáj biztosan megtudnunk vagy eldöntenünk, hogy hétköznapi szadizmusról, vagy „csak” rosszindulatról van-e szó.
Nem dolgunk ugyanis, hogy a másik embert diagnosztizáljuk vagy címkézzük, ahhoz viszont jogunk van, hogy megvédjük a saját határainkat.
Források:
- Buckels és mtsai (2013): Behavioral Confirmation of Everyday Sadism – A hétköznapi szadizmus viselkedéses vizsgálata.
- Buckels és mtsai (2014): Trolls Just Want to Have Fun – Az online trollkodás és a szadista vonások kapcsolata.
- Chester és mtsai (2019): Sadism and Aggressive Behavior – A bántás közben és után tapasztalt érzelmek.
Kép: AI által generált illusztráció