Megnéztem végre a Netflix új tengeri szörnyes minisorozatát, amelynek sikerére kilenc az egyhez fogadtam magammal, úgy, hogy csupán az első öt percet láttam. Közben megjelent néhány olyan kritika is, amelyeknek szerzői látták is a filmet, és úgy lehúzták, hogy komolyan veszélyben láttam a tétemet.
Kiemelném az egyik nagyobb hírportál filmismertetőjét, amelynek írója gyakorlatilag nézhetetlenül unalmasnak minősítette a Josh Hartnett főszereplésével készült alkotást. (Ettől mondjuk nem keseredtem el, mert a szerzővel általában kimondhatatlanul nem értek egyet. Ha valamit kiválónak minősít, azt általában tucatfilmnek érzem, népszerű ideológiai szemüveg kell hozzá, mint mondjuk a cancel culture, na, ez nekem meg nincsen.) Abban sem vagyok biztos, hogy derék ítész egyáltalán végignézte-e a sorozatot, mert ebben ugyan semmilyen misztikus szál nincsen, se egyre újabb és újabb szörnyek…
No, de hagyjuk is mások ítéletét, hagyatkozzunk csak a sajátomra, mivel ezt ismerem a legjobban, ugye. Összegezve friss benyomásomat: a hat részből az első négy egészen kiválóra sikeredett. Nem túl mély, de befogadható jellemábrázolás, és e tekintetben nemcsak Hartnett alakít megbízhatóan, de a többi szereplőnek is elhiszem, hogy ők azok, akiket eljátszanak. Az oceanológus doktornőről, hogy tényleg ért a mélytengeri élőlényekhez, és nem csak azért, mert ekkora kerek szemekkel még sose láttam tudóst nézni. A kikötőmester, aki egyébként a főszereplő nővére, vén tengeri medvének látszik, a halászok pontosan olyanok, ahogyan elképzelünk egy új-fundlandi atyafit rozsdásodó, ütött-kopott hajóval a talpa alatt. Általában az egész miliő pár ezer kilométerről nézve igen hiteles, átélhető.
A szörny is az. Aki olvasta a Vizek óriásait, találkozhat is vele régi tengerészlegendákban. Az egyik nyomaton éppen a mélybe húz egy hajót, de a nevét nem árulhatom el, mert ezt is csak valahol a sorozat közepén tudjuk meg. Az egyre fokozódó izgalmakat az ötödik rész megtöri némileg, mintha egy külön sztorit mesélne el a rendező, ami önmagában is megérne egy rövidfilmet, azonban bár magyarázható része a sztorinak, ennek kifejtése egyszerűen elmarad. A záróepizód úgy kezdődik, mintha a kiváló negyedik folytatása volna, leszámítva, hogy a mélytengeri lénnyel folytatott ütközetről csupán két mondatból értesülhetünk. Ekkor támadt az az érzésem némileg, hogy a kulcsjelent forgatására szánt pénzt valami másra költötték. Nem feltétlenül rosszul, mert összességében ez a vállaltan szórakoztató mozi élvezhetőre sikerült, amitől több óra valódi kikapcsolódást kapunk.
És hogy jön ide a székely bácsi? Hát úgy, hogy azért kell némi rugalmasság és nyitottság a történet befogadásához. A viccben ugye kijön a székely bácsi a moziból a Csillagok háborújáról, megcsóválja a fejét, és komolyan azt mondja: “Hát én ezt nem hiszem el!” Higgyen nekem minden kedves olvasó, a Mélytengeri rémálmot nézve lesz jó pár perc, amikor elhiszünk mindent.