A Halott lányok című Netflix-sorozat egy európai szemmel egészen különös világba kalauzol: Luis Estrada 2025-ös mexikói minisorozatában az 1960-as évek Mexikójának varázslatosan nyomorúságos, álszent és ugyanakkor lenyűgözően naturális mindennapjaiba csöppenünk.
Mi itt Európában leginkább az amerikai filmekből alkotunk képet a Mexikói Egyesült Államokról, azaz egy anarchikus, bűnbandák által irányított világ vagy fehér rongyokba öltözött meszticek képe ugrik be legtöbbünknek. Ez utóbbiak vagy sivatagban próbálnak kukoricát termeszteni, ki tudja, hogyan, mert termés mégis van, vagy pedig hangsúlyozottan fehér bőgatyáikban és rendkívül széles kalapjaikban fosztogatják a békés jenkiket. Na, Luis Estrada 2025-ös sorozatából egy teljesen más világgal ismerkedünk meg.
Cselekményt spoilerezni nem nagyon tudok két rész megnézése után. Annyit elárulhatok, amit a forgalmazó Netflix is: a történetet valós sorozatgyilkosok inspirálták. Az első két, általam megtekintett részben a Baladro nővérek sikeresen építik fel bordélyházhálózatukat, amelyekre az egyszerű munkásoktól a legmagasabb körökig láthatóan jelentős igény mutatkozik. A történet akár sablonos is lehetne, ha volna bármi fogalmunk a hatvanas évek Mexikójáról. Bevallom, én az újszülött szemével, lenyűgözve szívtam magamba a papíron demokratikusan működő állam, a vallásos külsőségek, az igazi, mély hit és az általánosan elfogadott korrupció egyvelegét. Ha tudományoskodni akarnék – de nem akarok –, akkor azt mondanám, hogy az írott szabályok mögött egy erőteljes szokásjog működteti a rendszert. A gyakorlatban: teljesen normális, hogy a nővérek kuplerájához szükséges engedélyt a főügyész szabott áron adja ki, amelyet egy vaskos bankókötegben kell átadni boríték nélkül.
A felszínen a mindennapi élet teljesen normálisnak látszik. A pékek kenyeret sütnek, a munkások dolgoznak, a hadsereg betartja a törvényt, a megfáradt hivatalnokok pedig a Baladro nővérek intézményében pihenik ki napi fáradalmaikat. A sorozat zsenialitása, legalábbis az első két rész után, a mindent átható, paradox módon láthatatlan fekete humoron nyugszik. A néző hitetlenkedve nézi, hogy civil ruhás katonák segítségével csak úgy oda lehet autózni az elhagyott szeretőhöz, és szitává lehet lőni a boltját úgy, hogy mindeközben erkölcsös beszélgetést folytatnak a szereplők.
Valahogy nem lehet komolyan venni azt sem, hogy a sikeres bosszúért útközben megállnak egy kegyhelyen, ahol az ifjabb Baladro nővér imádkozik és gyertyát gyújt a sikeres gyilkosság érdekében. És mégis, ha elfogadjuk ennek a világnak a törvényeit, mindez fenyegetően életszerűnek tűnhet fel, mert ebben a világban boldogulni csak így lehet.
Eddig a sorozatgyilkosság még el sem kezdődött, és mivel ez a műfaj nem vonz különösebben, a fő dilemmám az, hogy nézzem-e tovább a minisorozatot vagy sem.
Szerintetek?