Valami megfoghatatlan lebegést, a valóság és álmok magába szippantó keverékét kapjuk Grecsó Krisztián Vera című regényétől, amely 2020-ban nem ok nélkül nyerte el a Libri irodalmi közönségdíjat. Az olvasói megélést az teszi igazán különlegessé, hogy az érzékeléseket egy 11 éves kislány szemszögéből éljük át.
„…mosolyogni tudni kell. Mindig mosolyogni kell, akkor is, ha az emberre rátör a szomorú-izgulás, sőt akkor még jobban, mert különben Etelka néni is, meg a mama is azt fogja kérdezgetni, mi a baj. Az meg fárasztó, mert nem hagyják abba, amíg ki nem talál valamit.” – olvashatjuk Vera egyik túlélési taktikáját, amelyből még sokra van szükség ahhoz, hogy a felnőttek gyakran érthetetlennek tűnő működése és a kislányból tinédzserré cseperedés bonyolult és felkavaró folyamata elviselhetővé váljon.
A lélekbemarkolóan hiteles ábrázolás azonban hiányt szenvedhetne, ha csak a valósághű gyermeki ábrázolásra támaszkodott volna az író. A Vera ezért nem szabályszerű ifjúsági regény. Grecsó úgy bűvöl bele minket egy kislány gondolatvilágába, hogy közben nem foszt meg a mélyebb, filozofikus megfogalmazásoktól sem pusztán azért, hogy az ábrázolását leegyszerűsítse a 11 évesek valódi „szintjére”.
„Hiszen ha nem indult volna meg olyan gyorsan, akkor nem ő nyitott volna ajtót, akkor nem így történt volna, ami a jövőből nézve tökéletesen mindegy, sőt, igazából nem is szempont, mert nem lehet eldönteni, hogy valami jobb-e ebben vagy abban az esetben, mert az igazság és a hazugság most nem külön vannak, másutt, ahogy eddig, hanem elkeveredve.”
A gyermeki kifejezések – „szomorú izgulás” – kiváló érzékekkel váltakoznak a komoly szépirodalmi stílus jegyeivel, és az idősíkok rendhagyó sora is rásegít a beleélésre. Ezek azok az írói fogások, amelyek a könyvet inkább felnőttolvasmánnyá teszik. Grecsó a kamaszok helyett inkább azokat az olvasókat célozza, akik már túl vannak a felnőtté válás rögös, örömökkel és szomorúságokkal teli útján, és nosztalgiával telve merülnek el régvolt érzések tengerében, a 80-as évek szocialista környezetének hiteles díszletei között.
Mi a legjobb a könyvben? Hogy csalódás nélkül megkapjuk például a bonyodalmak, titkok és konfliktusok patikamérleg pontosságú adagolását. A téma által kínált lehetőségek ugyan drámaibb tálalásra csábíthatnának, és sokan talán sablonosan visszaélnének a szélsőségek szenzációsabb alkalmazásával, az író azonban mindvégig elkerüli ezt a csapdát.
Eszében sincs egyértelmű felismeréseket, „fekete vagy fehér” jellegű ítélkezéseket adni kiskamasz főhőse szájába. Verában épp az a hiteles, hogy egy igazi kislány bizonytalanságával, tétova, gyakran kimondatlan érzéseivel reagálja le az általa egyre kevésbé idealizált világot, a felbukkanó hazugságokat. Az életében fontos szerepet játszó felnőttek képe hasonló életszerűséggel bontakozik ki a lapok közül, hiszen az emberi tényezőkön túl magukon hordozzák a korból adódó törvényszerűségek lenyomatát.
Talán ezeknek köszönhető, hogy a Vera sokkal több, mint egy első szerelmet, barátságot, és családi titkokat boncolgató ifjúsági történet. Lélektani regény, amelynek olvasásakor egy kicsit visszakaphatjuk egykori önmagunkat, és tűnődő emlékezéssel idézhetjük fel saját kiskamaszkorunk valóságra ébredésének kihívásait.
Kép: AI által generált illusztráció
